TERÁPIA

Nem olyan rég Vilmányi Benettel beszélgettünk, aki talán leginkább a Terápia című sorozat 3. évadjából lehet ismerős mint, Zsolt. A 24 éves, idén (2018-ban) diplomázott Benett, már általános iskolás korában megismerkedett a színészi pályával, bár akkor még nem tudta, hogy ez a jövő vár rá. 2009-ben tűnt fel először „A hetedik kör” című filmben, de felismerhetjük a „Korhatáros szerelem” Benettjeként, illetve még az „Egynyári kaland” című sorozatban is szerepelt egy évad erejéig. Jelenleg a Radnóti Színház társulat tagja. Egy fociimádó, zenerajongó, közvetlen személyről van szó, akivel egy belvárosi kutyafuttatóban beszélgettem, miközben kiskutyáját figyeltük rohangálni a többi ebbel.

Melyik volt a kedvenc darabod vagy filmed, amiben eddig szerepeltél?

A kedvenc filmem a Terápia, a kedvenc előadásom meg a Mi és ők.

Melyiket preferálod, a filmeket vagy színdarabokat?

Filmezni jobban szeretek, mert, lehet, érdekesen hangzik, de a kamera sokkal barátságosabb dolog, mint egy nézőtér olyan szempontból, hogy a kamera nem köhög bele, nem mozgolódik, mikor valami nagyon fontos jelenetre koncentrál az ember, egy ilyen kis fekete gépet sokkal könnyebb kizárni, mint 300 tekintetet, amik azt lesik, mit csinál ez a gyerek a színpadon.

Egy rajongó kérdése: a Terápia című sorozatnál kaptál szakértői segítséget a karaktered formálásához?

Igen, és ennek nagyon örültem, és ez azt is bizonyítja, hogy ez egy ideális körülmények között leforgatott sorozat volt. A Terápiát ezért szerettem a legjobban, mert nagyon profi volt, például adtak lehetőséget, hogy beszélgethessek egy börtönpszichológussal. Sőt, úgy volt, hogy elmegyünk egy börtönbe, rabokhoz beszélgetni. Ettől kicsit tartottam, mert nem akartam, hogy egy szafari legyen. Mintha a színész, az „értelmiségi” eljönne hozzájuk, mint egy cirkuszba, megnézni őket. Ez a viszony feszélyezett volna engem, és szerintem őket is. Szóval igen, kaptam segítséget, a jeleneteket pedig mindig lepróbáltuk a forgatás előtt. Ott már nem voltak felesleges kérdések és mellébeszélés, minden tiszta volt.

Más filmekben volt ilyen szituáció? Mármint, hogy meg kellett állni ilyen tisztázatlan esetek miatt?

Igen, persze. Ez jellemző például egy másfajta sorozat készítésére, egy kereskedelmi televíziós sorozatra. Hogy szemléltessem a dolgot, ideális esetben egy filmnél egy nap 3-4 perc hasznos anyagot vesznek fel, ami 4-5 jelenetet jelent. Például a Korhatáros szerelemnél előfordult olyan eset, hogy egy napra 12 jelenet volt kiírva. Az nem profi körülmény, ott annyira volt idő, hogy lepróbáltuk, felvettük, és mentünk tovább. Sajnos ez meg is látszott néha a végeredményen.

Mennyire volt nehéz eljátszanod Zsolt karakterét, és volt-e esetleg valami nehézséged a szerep formálása során?

Zsolt nem olyan szociális körülmények között nőtt fel, mint ahogy én, így éreztem egyfajta felelősséget, és ez volt a nehézség és a kihívás is, hogy hihető legyen. Ne az legyen, hogy a „budai úri gyerek” eljátssza a „gengsztert”. Mert ez egyrészt kínos, másrészt, ha ilyen lett volna, akkor az azt jelentené, hogy lenézzük ezeket az embereket, holott ugye pont az lenne az egésznek a lényege, hogy megértsük, és ne ítéljük el egyből a börtönviselt embert.

Sokaknak az a véleménye a terápiáról, a pszichológiai segítségről, hogy felesleges, „gáz”, esetleg a „gyengék” eszköze. Neked mi a véleményed erről? Egy pszichológussal való beszélgetés hasznos lehet?

Most egy évig jártam én magam is pszichológushoz, és azt kell, hogy mondjam, nekem nagyon hasznos volt. És szerintem a sorozat is ezt hivatott hirdetni, hogy ez nem szégyen. Én viszonylag rövid idő alatt, egy éven belül rájöttem tök fontos dolgokra. Az viszont egy probléma, hogy ez egy drága dolog. Így nem olyan szerencsés mondani, hogy mindenkinek kéne járnia, mert ez lehetetlen. Sokan nem tudnák finanszírozni. És az a pszichológus, pszichiáter, aki ingyen van kirendelve, bizonyítottan nem olyan hasznos, mint amiért fizetnek, mert ha az ember fizet, akkor érzi a súlyát, és ő is dolgozik saját magán, hogyha meg nem, akkor nincs annyira motiválva.

Mennyire van szabadidőd a színészi lét mellett? Vannak hobbijaid esetleg?

Azt gondolom, muszáj, hogy legyenek az embernek hobbijai vagy valamilyen mániája, szenvedélye. Nekem az egyik ilyen a foci, meg most kezdtem kondiba járni, bár azt annyira nem élvezem, mint a focit. Hát őszintén, nem szeretem, ha van szabadidőm, azt érzem, hogy múlik el az élet, úgyhogy én olyan vagyok, hogy ha van szabadidőm, azt is valami olyasmire fordítom, amiről azt gondolom, hogy hasznos.

Fel szoktak ismerni? És ha igen, honnan?

Aha. Például itt a kutyafuttatóban már többször előfordult. Szerencsére legtöbbször a Terápiából, de sokan a Korhatáros szerelmet is emlegetik, és egy nagyon kevés ember pedig színházból. De ez tényleg, körülbelül kétszer vagy háromszor történt.

Van példaképed?

Van. Igazából elég sok. Mario Balotelli, Bödőcs Tibor, Puzsér Róbert, Marilyn Manson, Bartos Cs. István és Sacha Baron Cohen, Andy Kaufman. Bennük külön-külön van valami olyan tulajdonság vagy erő, belső tűz, bátorság, amire felnézek.

És miért?

Andy Kaufman, a hetvenes években volt humorista, előadóművész, és ő már akkor azt találta ki, hogy legyen egy olyan a műsorában, hogy fusson a kép egyszer csak, hogy az emberek majd otthon azt gondolják, hogy „tönkrement a tévém”. Hogy odamenjenek, megütögessék, felfigyeljenek rá. Ő annyira okosan és ügyesen gondolkodott a világról, a médiáról, meg az emberekről, és meghaladta a korát, hogy egyszerűen olyan hatással van rám, amitől azt gondolom, hogy az életcélom az, hogy én is tudjak valaha ilyen hatást kiváltani az emberekből.

Ha benne lehetnél valamilyen már létező filmben, akkor melyikben lennél és kit vagy mit játszanál?

Az Ember a Holdon-ban, Andy Kaufmant, Jim Carrey helyett. De hát nyilván nem arra gondolok, hogy én eljátszanám, hanem ha én úgy tudnám eljátszani, ahogy ő, az zseniális lenne, akkor, úgy érzem, hogy meghalhatnék.

Mik a terveid a jövőben?

Hát, ez mindig változó. Jelenleg több munkám is van, mint például a már említett Mi és ők. Nagyon jó előadás lett, személy szerint a kedvencem. Ez a színdarab abban hasonlít a Terápiára, hogy itt is nagyon fontos a hitelesség, mivel egy igaz történeten alapuló iskolai terrorcselekményről beszélünk. Most főleg erre koncentrálok, de sose lehet tudni, mit hoz a jövő, addig is próbálok megfelelni annak a szeretetnek, amit kapok, vagy, hogy mondjam… Hogy én is úgy érezzem, hogy erre rászolgáltam.