Írni annyi...

„Írni annyi, mint magunkra figyelni, nem kitalálni, hanem úgyszólván egy bennünk már létező valamit előhívni – ezért van sokszor egy-egy nagy vers olvasásakor az az érzésünk, hogy: ezt én is tudtam, csak nem tudtam, hogy tudom.”

Nap

Egy nap majd bejárom a területet,

Egy nap majd elmegyek túrázni,

Egy nap majd leveszem a szemüveget,

Egy nap majd nem fogok megfázni.

Egy nap majd becsukom a szememet,

Egy nap majd kapok sok szeretetet,

Egy nap majd megtanulok Braille-írni.

Ha erősek voltunk örömünkben

Hát viseljük erősen fájdalmunk

Ha bátorság folyt szívünkben

Hadd folyjon néha a gyávaságunk

Ha tudtunk büszkén nevetni

Emelt fővel csorogjanak most könnyeink

Ha csak az egészet és jót tudjuk szeretni

Ne szeressen minket soha többé senki

És harcaink sérülései mint kupák

Ragyoghatnak hősi homlokunkon

De arcunk mutassa a gyért és kurtát

És a kátyút, mi voltunk az úton

És lehetünk most vadak, magas lovagok

És élhetjük a tenger fehér tajtékát

De ha nem vagyunk néha koldusok,

Csak szúnyogok vagyunk a koldusok hátán

Ha erősek voltunk örömünkben

Hát viseljük erősen fájdalmunk

Ha hittünk az igazságban

Ismerjük be ha hazudtunk

És ha leülünk, és körünkben új királyfi jár

Mutassuk hajlott hátunk,

Hátha ő is közénk áll.