Most

Tavasz van.

Itt, hol máskor oly színes ég alatt

Feloldódik a bánat, mint szürke árnyalat,

S a tél magánya átlátszó emlék lesz csupán:

Most mindez elmarad,

Most mindez kinntmarad…

A buja természet csalódva figyel kintről

„Eljöttem érted, és fel sem állsz a székből?!”

Olyan szép, friss, fényes és vonzó:

A sok lepke, madár, tücsök és dongó

Mind benne él, mellettük színes az éj…

Mikor nappal a rácsom mögül kipillantok,

Újra és újra megszomjazok.

Ilyenkor arra jövök rá mindig a cellámból:

Úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér,

Vagy pohár bor…

Most mindez elmarad,

Most mindez kintmarad…