Felnőni, most!
Sebedet mindig elvakarod.
S, mint alvadt vérdarabok
hullanak eléd a szavak,
Elfognak és megkötnek:
Légy fegyelmezett!
De te, fa tövén a bolondgomba;
Kék, piros, sárga összeként
képeket látsz álmaidban.
Úgy érzed, de itt nem ez a rend.
Miért nem éjszaka álmodsz?
Felnézek, földtől eloldja az eget a hajnal,
s az ezüstös fejsze kipörög a napvilágra-
Köttető, oldoztató, nevettető, zokogtató:
Halom fa hever egymáson, ez a világ.
Ülni, állni, ölni, halni, mindegyik determinált...
Ki is hinné el, hogy látszanak
kilógó nyelvükön az ígért utak;
hogy a minden siklik ki
föltépett ereinken, hullik,
mint alvadt vérdarab eléd,
te választató, te élet?!
Mégis, kristály szeretne lenni a patkány,
Igazán, csak itt mosolyoghat, itt sírhat.
Zord bűnös vagyok, azt hiszem, én is,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.