Egyél csak, Aranyoskám!

Avagy a nagymamák, a húsleves, a szaftos pörkölt, az extra palacsinta és a szeretet összefüggései

Hétvége, megérkezik a család, Nagyi meleg szeretettel fogad. Nagyi otthona otthonos illatú, ahová kimerült testünket, gyűrött elménket és a mindennapi malomkerék által elnyűtt önmagunkat vonszoljuk. Nagyitól olyas valamit kapunk, ami máshol nem kapható: a boldog jóllakottságot. Amióta az eszünket tudjuk, Nagyi mindig meleg étellel várt bennünket. A szobába belépve az egész famíliában tudatosult, hogy Ő otthon tartózkodik, így hát megbékélve vetettük le cipőinket, hogy aztán kimerült lelkünket vethessük le az ismerős kanapéra. Ismerős kanapé, ismerős illatokkal: ez mindig is így volt, mióta az eszünket tudjuk. Mióta az eszünket tudjuk, Nagyi mindig meleg étellel várt, ami meleg szeretettel párosult. „Aranyoskám, szedjél még! Kisbogaram, hadd kenjek még egy szeletke kenyeret! Aranyvirágszálam, olyan soványka vagy…” És mi repetázunk serényen, mintha csak az utolsó vacsora lenne, Nagyi pedig megkezdte endorfintermelését, és kortizol hormon szintjének redukálását. És egyik pillanatról a másikra boldog lett. Az unokák nagymamái ennél persze sokkal-sokkal bonyolultabb képletek. Akikről egyébként a következő mém-szerű szövődmények születnek: Ahhha… Jól tudjuk a mé-mek keletkezési körülményeit: gyakori ismétlődés, már-már közhelyszerű sorozatos történések az alapjai (az ábra nem azt mutatja, hogy jobbra mész a nagymamához, balra meg jössz vissza, de akár azt is). Itt arra a kézenfekvő dologra gondoltunk rámutatni, hogy nagymamánál egész egyszerűen nem működik a tömegmegmaradás törvénye, már ami a kinézetünket, és legfőképp a pocakunkat illeti. De létezik erre magyarázat? Miért fejezik ki többnyire étellel a szeretetüket a nagymamák? A kérdés több oldalról is megközelíthető, mi ezúttal a mentális gyökerekkel, a boldogság-evés miértjével foglalkozunk.

ÉTEL = BOLDOGSÁG?

Az emberi szervezet számos boldogsághormont termel, melyeket a kutatók már azonosítottak. Legfontosabb közülük a hangulatjavításban jelentős szerepet játszó szerotonin és dopamin, valamint az elsősorban fájdalomcsillapító hatású endorfin. Ezek a legtöbb, elégedettséget adó tevékenység folytatása közben fokozott mértékben termelődnek az agyban. Ha a szerotonin és a dopamin szintje alacsonyabb, jelentősen esik a hangulatunk. A hangulatunk pedig kapcsolatba hozható az evéssel (ki ne tapasztalta volna?). A boldogtalanságban szenvedők nem véletlenül kárpótolják magukat irracionális falánksággal és járnak rá a hűtőszekrényre. Ugyanis a hirtelen szénhidrátadag következményeként a szervezetben megnő az addig kórosan alacsony szerotoninszint – ilyen esetben a boldogságot falánksággal érjük el. Ekkor jönnek képbe az adott nagyik, akik normál esetben szeretnék elsősorban az unokákat boldognak látni, másodsorban, talán tudat alatt, de önmagukat is elégedetté tenni az empátia érzésén keresztül. Miért is ne? Egyesek szerint a boldogság keresése az élet értelme…

„SUPERHAPPINESS”

Az empátia, vagyis a beleélés képessége (Idegen Szavak Gyűjteménye, 1973) régóta foglalkoztatja a tudósokat és újságírókat (nem csoda hát, hogy a Time is rengeteg cikket szentelt neki). Muhammad Yunus Nobel-békedíjastól pedig ilyet olvashatunk: „Making money is a happiness; making other people happy is a superhappiness”. Szerencsénkre mostanra már tudományos módon is megállapították, hogy mások boldogsága láttán mi is képesek vagyunk empatikusan érezni, és ezáltal boldogok lenni. Tehát az empátia ebben az esetben lehet egy közvetítő kábel is a két ember között. Így az elégedett, „jóllakott” kisgyermek láttán nagymama is felhőtlen boldogságban úszhat a koszos tányérok között.

EMLÉKEZTEK-E?

Az empátiával összefüggésbe hozható még az anyai ösztönök kifejezése is. Csecsemőkorban az anya szoptatással táplálja az utódot, ami által rengeteg hasznos tápanyaghoz jut a baba. Emlékeztek arra, mikor pár hónaposan „random” elkezdtetek bömbölni, amire is anya tejecskével megnyugtatott? Nem, természetesen erre nincsenek emlékeink, de minden bizonnyal így volt. A szoptatás nem csak táplálási funkciót tölt be, hanem megnyugtató, közelségérzetet adó cselekvés is. Mi több, ebben az időszakban ez a legfontosabb édesanya-gyermek kötelék. Ősidők óta így megy ez, és biztos, hogy a szüleid is pontosan így élték meg. Az anyai ösztön, hogy táplálják és védjék az új generációt, a nagymamákban is megmaradt. Így hát logikusan következik, hogy az asztalra felszolgált, alkalmanként ipari mennyiségű étel ennek az ösztönnek a kiteljesedése, megmutatkozása.

KAMASZOKNAK FŐZNI

Biztos ismerős a szituáció: iskolából hazaérsz, és a kanapéra veted magad menten. Családod érdeklődne, szeretgetne, ölelgetne, és Te bármire is, de alkalmatlan vagy! „Sötét kamaszkor” – mondják a szeretteid. És akkor elindul a rokon fejében az ötlet-ellés, mivel szeretgethetne meg mégis, ha a tutujgatás nem játszik. És akkor konyhába el, ínycsiklandó illatok… Ami persze célt ér. Sikerén felbuzdulva pedig szokássá válik így kifejezni magát, mert hát ez beválik, és így kerülhet közel hozzád. Bár az édesanyák a mindennapi találkozások alkalmával viszonylag könnyebb helyzetben vannak, a nagymamák sajnos gyakran távoli lakhelyük miatt kissé kiszorulnak. Így nekik a helyzet még cifrább. Sokuknak talán a közös étkezés az egyetlen olyan lehetőség, amikor beszélgetni tudnak kamasz unokájukkal. Szeretni, bárhogyan!