Normal people

Kedves Utazó!

A Normális emberek sokféle kritikát kapott megjelenése óta, méghozzá érthető okokból. Nem egy egyszerű olvasmány, a karakterei sem igazán szerethetőek, engem mégis teljesen megnyert magának, és az elolvasása után még jó pár napig gondolkodtam rajta.

A történet főszereplői Marianne és Connel. Ismerik egymást gyerekkoruk óta, de nagyon különböznek. Connel népszerű, mindenki kedvence. Marianne a furcsa, magányos lány. Egy nap aztán valamit elkezdenek együtt. Senki, még ők sem tudják mi is ez valójában. Jelentkeznek ugyanarra az egyetemre és mindketten bejutnak. Aztán már nem találkozgatnak. Később egymásba botlanak az egyetemen, de a szerepek felcserélődtek. Marianne a népszerű lány, és Connel az, aki nem találja a helyét. Újrakezdték a kapcsolatukat, egy kicsit komolyabban már, de most is véget vetettek neki. Változtak. Darabokra törtek. Olyan mélységekbe kerültek, ahonnan nem tudtak egymás nélkül kimászni. Marianne nem tudott megbízni, mert nem ismerte a szeretetet. Toxikus kapcsolatokban találta magát, mert csak ilyenekben volt tapasztalata. Azt hitte, ő a furcsa, ő a rossz ember. Connel nem tudott senkivel kapcsolódni. Néha nem értette Marianne viselkedését, tetteit és döntéseit. Depressziós volt egy barátja öngyilkossága miatt. De kapott segítséget. Szakemberektől és Marianne-től is. A végén egymásra találtak. Összetörve, elveszve, de segítettek egymásnak a gyógyulásban. Adtak és kaptak valamit cserébe. Megértették, hogy ők is normális emberek, csak egy kicsivel több, vagy esetleg más jellegű problémákkal. És szükségük van egymásra.