A kalapvadász

A Kilenc Abnormalitás

Írta: Strüning Leon

I

Kalapvadász

A kalap nem sejtett semmit. Nyugodtan vonult végig az utcán, köszöntve az ismerős kalapokat. Nagyon elegáns embert hordott, akit nemrég sikerült kedvezményesen megvásárolnia. A kalap büszke volt előkelő megjelenésére, amivel mindig sikerült felhívni a figyemet magára. Ez lett a veszte.

Ugyanis felkeltette a kalapvadász figyelmét!

A kalapvadász egy sikátorból figyelte leendőjövendő áldozatát, amint az odabiccent néhány női kalapnak akik erre az emberüket szemérmesen elpirultatták.

Amint a kalap elvonult, a kalapvadász előbújt a sikátorból, és észrevétlenül követni kezdte. Mesterien álcázta magát atomtengeralattjárónak, citromtenyésztő kakadunak és háborúárusnak. A kalap észre se vette.

A kalap betért egy kávézóba, hogy feltankolja az emberét. A kalapvadász kint várt rá, mikor arra jött egy szőrjárat. A kalapvadász gyorsan, de feltűnés nélkülmentesen olajra lépett.

A szőröket amúgy is elfoglalta egy erőszakos úriember, aki épp azon ügyködött, hogy egy jéghegyet betereljen egy parkolóba. A jéghegy-pásztor elfelejtette kifizetni a létezés-díjat ezért a szőrök megsemmisítették. A megkönnyebült jéghegy ellebegett.

A kalap közben kijött a kávézóból, és kikerült két ingerült könyvelőt, akik tollakat köpködve vitatkoztak a libák alattomos térhódításáról a hazaárulás-térségben.

A kalapvadász kétségbeesetten nézte, ahogy célpontja távolodik. De ekkor szerencsére a szőröket megette egy arra járó fene, és így nyugodtan folytathatta a kalapkövetést.

A kalap befordult egy sikátorba, ahol összetalálkozott egy lidércnyomásos víznyomással. Már épp nekiállt volna balettozni, ugyanis nincs más a baletten kívül, ami jobban elijeszthetné a víznyomást, amikor egy durranás hallatszott.

A kalap holtan esett a talajra. A kalapvadász diadalmas vigyorral az arcán ragadta el a holttestet. Új fejfedőjét a magasba dobálva ugrándozott el.

A víznyomás unottan megvonta a vállát és kötelességtudóan sikoltozni kezdett.

II

Sir Oswald a Színre lép

Sir Oswald volt minden idők legszőrösebb sirje a szőrcity-i szőrös sirek szőrös klubjában. Ez nagy szó volt hiszen a neves társaság híres volt szőrösségéről. Ez a klub olyan nagyra volt becsülve, hogy meg se próbálták kiszámítani. Hogy mivel foglalkoztak ebben a kluban? Leginkább csak saját magukkal.

Ezért is volt annyira kiemelkedő Sir Oswald teljesítménye. Mert Ő ő nem csak magával, hanem másokkal is foglalkozott. Nagy hírét köszönhette továbbá kimagasló magasságának, aminek mindenki a csodájára járt. Magassága ellenére Sir Oswald mindig ügyelt arra, hogy ne hordja magasan az orrát, általában a zoknijában tárolta a neves szaglószervet.

Történetünk elején azonban Sir Oswald még csak egy volt a sirekből. És mivel a sirekből annyi volt, ahány szőr egy átlag sir karján, Sir Oswald nem igazán tűnt fel senkinek. Egészen addig míg... Nos itt kezdődik a történetünk.

♦ ♦ ♦

Sir Oswald fájdalmasan jajdult fel amikor a színre lépett. Ugyanis a szín lila volt, amit ki nem álhatott. Amikor meghallotta a bűntett hírét azonnal idesietett, de ilyen borzalmakra, mint hogy lila macskakő nem számított.

Egy ember feküdt keresztben a sikátorban. Sir Oswald a segítőkész víznyomástól megtudta, hogy a kalapvadász megölt, és aztán elrabolt egy kalapot. Sir Oswaldot szörnyen megbotránkoztatta a szőrnyű gaztett.

De mielőtt igazán átadhatta volna magát a botránkozásnak, balettozott egy kicsit, ami miatt a víznyomás sikoltozva elszaladt. A víznyomások ki nem állhatják a balettot. Sir Oswald elégedetten nézett utána, aztán botránkozni kezdett.

Sir Oswald egyenlőreegyelőre teljesen szabályosan és megszokottan járt el. Mert ez volt a szokás a szőrős sirek szőrös klubjában. Megbotránkozni, és utána semmit tenni. De itt mutatkozott meg először Sir Oswald zsenialitása.

Mert úgy döntött, tenni kell valamit. Nagyon fForradalmi ötlet volt, még egy fogadott forradalmár feje is felforrt volna az ötlet hallatán.

Elnézett a sikátor vége felé. Arra menekült a kalapvadász.

Sir Oswald fogta magát, és elindult a másik irányba.

III

Lázadó Lábujjak

Sir Oswald bement a klubba, és kijelentette, hogy tenni kell valamit. A nagy hírű sirek mélységesen megdöbbentek eme botrányos kijelentés hallatán. Megkérdezték, hogy miért is kéne tenni valamit, mire Sir Oswald azt felelte, mert ezt nem lehet annyiban hagyni.

A nagyszőrősségű sirek megkérdezték, hogy akkor miért nem tett valamit. Sir Oswaldot felháborította a kérdés, és azt felelte, hogy ő csakis elméleti sir, a gyakorlati sireknek kéne tenniük valamit, valamint a nagyhírű sirek megpuszilhatják a fenekét.

A nagytiszteletű sirek megjegyezték, hogy nem tudnak róla, hogy a sireket valaha is osztályozták volna, és hogy szívesen eleget tennének Sir Oswald kérésének, ha volna kedves a fenekét az orrával együtt egy kicsit lejjebb helyezni.

Sir Oswald erre egy dühös kirohanást intézett a sirek ellen, minek eredményeképpen a sirek anyukái vérig sértődtek, Sir Oswald az orrát a zoknijába helyezte, majdés a sirek kijelentették, hogy hála az indítványozásának, sikerült a sireket osztályokba sorolni.

Sir Oswald megenyhülve megkérdezte, hogy milyen osztályokba, mire a kegyes sirek azt felelték, hogy az összes sir Sir Oswald kivételével az elméleti sirek közé tartozik, míg Sir Oswald kapta a megtiszteltetést, hogy a gyakorlati sirek egyetlen képviselője lehet.

Sir Oswald dühösen kirontott a klubból, és elindult, hogy megkeresse a kalapvadászt.

♦ ♦ ♦

A kalapvadász nyilvánvalóan nem számított rá, hogy akárki követni fogja. Nem is ügyelt különösképpen arra, hogy hova lép, így hősünknek nem kellett azon aggódnia, hogy elveszti a nyomot. Azt, aki a még meg nem száradt betonon menekül, még egy koluratúráktól kerge kanári is képes lenne gond nélkül követni, nemhogy egy olyan professzionális gyakorlati sir, mint Sir Oswald.

Az útja teljesen eseménytelenül telt. Egyszer belekeveredett egy halálos dobostorta sortűzbe, amit eredetileg az édesszájú halálraítélteknek szántak, és kétszer majnem elgázolta őt néhány elkeseredett sofőr, akik túl későn jöttek rá, hogy nincs ki a négy kerekük. Közben összebarátkozott néhány zokogó munkással, akik hiába szóltak midenkinek, hogy a beton még nem száradt meg, azok figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést.

Sir Oswald remekül érezte magát útközben. Időközben az út helyét egy nagy mező vette át, de Sir Oswaldnak nem kellett aggódnia, azon, hogy elveszti a kalapvadász nyomát, ugyanis a bűnözőnek sikerült útközben belegyalogolnia egy neonrózsaszín festékkel teli vödörbe, így csak a neonrózsaszín nyomokat kellett követnie.

Szárnyaló hangulata azonban azonnal kaminkaze zuhanásba kezdett, amint összetalálkozott az emberrel, akinek fellázadtak a lábujjai.

Nem kellett szakértőnek lennie ahhoz, hogy a diagnózist megállapítsa, ugyanis a kérdéses személy a mező közepén hangosan óbégatta mindenfelé a hírt: fellázadtak a lábujjai.

Az egész így történt: annak az ujjnak, aki elment vadászni, forradalmi gondolatai támadtak. Ezeket rögtön megosztotta azzal, aki meglőtte, de ezzel bakot lőtt, ugyanis az nem volt kíváncsi ilyen huncutságokra. Így hát kénytelen volt átkiabálni annak, aki hazavitte, az pedig hazavitte és megosztotta az utolsó kettővel. Hogy így kisebbségbe került, a második ujj is kénytelen kelletlen csatlakozott a mozgalomhoz. Puccsot hajtottak végre, és átvették az irányítást a láb felett. Így a végtag eredeti gazdája mozdulatlanságra kárhoztatott. De mivel jótett lélek volt, hangos kiabálásával gyorsan figyelmeztette a többi lényt, akinek lábujja van, hogy kerüljék el őt, nehogy az ujjak forradalmi gondolatai elterjedjenek. A nagy üvöltözés és hadonászás közben azonban nem figyelt oda az egyensúlyára, így feldőlt. Mivel nem tudott felállni, gurulni kezdett és ügyesen végiggurult a mezőn, gondosan eltűntetve ezzel a kalapvadász neonrózsaszín nyomait.

Sir Oswald kénytelen-kelletlen közelebb óvakodott a most már neonrózsaszín emberhez, hogy megkérdezze: nem látott-e erre egy kalapvadászt, aki neonrózsaszín nyomokat hagyott maga után. Az ember azt válszoltaválaszolta, hogy de látta, és arra ment, amerre a lovardás medve lakik, akit egyébként mindenkinek melegen ajánl, hiszen a legjobb lovának megvan még mind a négy lába!

Szegény Sir Oswald sóhajtott, megköszönte az útba igazítást, és továbbállt.

IV

Kilóg a lóláb

A medve lovardája egy dombon állt, ahonnan festői kilátás nyíúlt a vidékre. Maga a ház is takaros volt, a téglából épült falakat borostyán nőtte be, az ablakokban muskátli lógott.

Az idilli összhatást egyedül a medve rontotta el, aki lustán ücsörgött a porban, szájában egy hatalmas lólábbal.

Sir Oswald, leküzdve a medvefóbiáját, közelebb merészkedett.

A medve nem zavartatta magát, nyugodtan rágcsálta tovább a végtagot, nem törődve azzal, hogy a patkó egy kicsit keményebb a megszokottnál. Tudta, hogy csak idő kérdése, és a fémtárgy is fogyaszthatóvá válik.

Sir Oswald udvariasan megszólította a medvét, ügyelve arra, hogy a medveetikett minden szabályát betartsa.

A medveetikett roppant bonyolult. Az első és legfontosabb intelme az, hogy aki nem akarja, hogy leharapják a fejét, az tartsa be. (Ez persze csak nem medvékre vonatkozik. A százszázalékos medvék azt csinálnak, amit akarnak). A medve egy szellentéssel nyugtázta Sir Oswald közeledését.

Sir Oswald barátságosan érdeklődött afelől, hogy nem járt-e erre véletlenül egy kalapvadász.

A medve megvakarta a bal hónalját, ami vagy azt jelentette, hogy igen járt erre egy kalapvadász és lovat is bérelt, vagy azt, hogy a bolhák libacombokat lopnak (a medvenyelv bonyolult).

Sir Oswald úgy vélte, hogy az előbbi lehet az igaz, úgyhogy megérdeklődte, hogy nem bérelnhetne-e ő is egy lovat.

A medve hirtelen felélénkült, megköszörülte a torkát, és megpróbálta a lólábat feltünésmentesen eltüntetni a szájában. Láthatólag az üzlet már jobban érdekelte. Gyorsan elmagyarázta, hogy négylábú lóval sajnos már nem szolgálhat, de van egy remek minőségű háromlábú lova.

Sir Oswald örömmel belement az üzletbe. Nemsokára a tényleg remek minőségű lovon vágtatott a célja felé.

A kalapvadász most már nem menekülhetett előle.

Ugye?

V

Kalapvadász 2.

A kalapvadász morogva csörtetett végig egy bozótoson. Bár a festék végre lekopott a cipőjéről, a hangulata nem lett jobb. Fogalma sem volt, hogy miért pont most jutott az eszébe a sireknek, hogy üldözőbe vegyék. Ráadásul sikerült egy nagy adag medveürülékbe lépnie, és valahogy egy patkó is beleakadt a lábába.

Előre tekintett. Nem messze egy lovarda magasodott előtte. Tudta, ki a tulajdonosa. Balra fordult, hogy nagy ívben kikerülje a dombot. Rühellte a medvéket, különösen mióta az egyik megkergette, mert nem tartotta be a medveetikettet.

Találkozott néhány kacsával, akik nem igazán törődtek vele, leszámítva az egyiket, aki irigykedve figyelte a kalapvadász kacsázó járását. A kalapvadász tovább töprengett.

A kalapot le kell szállítania, hacsak nem akarja a jövőben a megrendelő vendégszeretetét élvezni. De ahhoz előbb le kell ráznia Sir Oswaldot. Az az ürge túl zseniális, még a kalapvadász remekül elrejtett nyomait is gond nélkül követte. El kell érnie, hogy Sir Oswald feladja a követést, azaz olyan helyre kell mennie ahová egy sirnek nem biztonságos mennie.

A gondolatmenetből akkor zökkent ki, mikor egy közelben békésen legelésző fűnyírócsordára vad kertisufnik rontottak rá. A fűnyírók fékeveszett berregéssel és nyekergéssel menekülőre fogták, de a sufnik ravaszul bekerítették őket, gépolajat, különféle szerszámokat és takaros nyugágyakat köpködve szerteszét. A perpatvarnak egy váratlan jégkorszak vetett véget. A kalapvadász bosszakondva nézett a viaskodók hűlt helyére, mikor megpillantott valamit a mezőn túl. Arcára olyan hideg mosoly kúszott fel, amitől minden horrorbohóc boldogan felkacagott volna.

A mezőn túl sűrű erdő terült el. A kalapvadász elégedetten kuncogva lépett be a sűrűbe. Nevetése még sokáig visszhangzott a fák között, halálra rémítve azokat, akik voltak olyan bolondok, hogy a fák közelébe merészkedjenek.

VI

Sirszálhasogatók

Sir Oswald egy évszázadnyi vágtatás után rájött, hogy félreérthette a medvét. Lehetséges, hogy a lovarda tulajdonosa tényleg arra utalt, hogy a bolhák libacombokat lopnak. Ez esetben nem biztos, hogy jó irányba indult el.

Visszavágtatott egészen a lovarda előtti bozótig. Azonnal felfedezte a kalapvadász nyomait. A nyomkövetést segítette az is, hogy a bűnöző medveganéjba lépett, így csupán a jellegzetes illatot kellett követnie. Köztudott ugyanis, hogy a medvék ürülékének szaga olyan tömény, hogy nincs az a szél, amely elfújja.

Ez kivételesen előnyös volt Sir Oswald számára. Boldogan száguldott háromlábú lova hátán, arcát a medveillatú szélbe tartva. A ló nagyon okos volt, és mintha nem is bánkódott volna azon, hogy egy ideig meg kell válnia szeretett gazdjától. Sir Oswaldot minden bizonnyal felháborította volna a hálátlanság, amellyel a ló viseltetett gondos medvéje iránt. De most túl elégedett volt ahhoz, hogy a kötelességének eleget tegyen.

♦ ♦ ♦

A repülő csészealj gyorsan érkezett.

Először csak egy fekete csíkot lehetett látni a horizonton, de csakhamar rohamosan növekedni kezdett. A következő pillanatban már ki lehetett venni az ízléses, kék díszítést a kínai porcelánból készült csészealj oldalán. Körülbelül kétezer centiméterre tőle a csészealj lefékezett, és leereszkedett Sir Oswald szintjére. A jármű tetején ülő űriember éppen teázott.

Sir Oswald udvariasan köszönt, és megkérdezte az űriembert, hogy mi járatban repked erre. Az űriember azt felelte, hogy éppen a munkáját végzi. Sir Oswald megérdeklődte, hogy mi az. Az űriember azt felelte, hogy éppen piramisokat, kínai nagyfalakat és középkorokat helyez el, valamint kigömbölyíti a földet.

Sir Oswaldnak nagyon megtetszett az ötlet, hogy a föld gömybölyű legyen. Hiszen akkor, ha úgy dönt, hogy egyszer megkerüli a földet, nem kell fejjel lefelé visszamásznia a föld túloldalán.

Az űriember nagyon megköszönte a dicsérő szavakat, és megígérte, hogy el fog nevezni Sir Oswaldról egy piramist. Az űrlény megkérdezte, hogy mi okból lovagol Sir Oswald ilyen sietősen. Sir Oswald elregélte, hogy épp egy kalapvadászt kerget.

Az űriember megjegyezte, hogy látott egy kalapvadászt bemenni egy erdőbe. Sir Oswald ennek nagyon megörült. Gyorsan búcsút vett az űriembertől, és ellovagolt.

♦ ♦ ♦

Az erdő elég érdekes hely volt. Időnként előfordult, hogy a bokrok belekötöttek a fák leveleibe, és az is megesett, hogy a kövek megjegyzéseket tettek az aljnövényzet árnyékolástechnikájáraba. Furcsán kötekedő, bosszantó és Sir Oswald számára nagyon is nyugtalanító hely volt. Ahogy egyre beljebb ment az erdőbe, sejteni kezdte, hogy hova keveredett. Így az csak természetes, hogy azonnal elbújt, amint az erdő urai megjelentek.

Két alacsony személy közeledett egy ösvényen. Sir Oswald tökéletes ellentétei voltak: alacsonyak, kövérkések és teljesen szőrtelenek voltak. Ez nem is volt csoda, hisz ők voltak a hírhedt sirszálhasogatók!

A sirszálhasogatók szerencsére nem vették észre Sir Oswaldot. Éppen el voltak foglalva azzal, hogy kifogásolták egymás (egyébként tökéletesen egyforma) öltözékét, valamint a sireikről a (szintén teljesen megeggyező) véleményüket hangoztattákssák. Ez utóbbit csak tették volna, mert a másikz egyik ebbe mindig belekötött. A diplomatikusabbik sirszálhasogató megdicsérte a másikat, mondván még a kakán is csomót keres. A másik erre rávágta, hogy az nem is úgy van, mire az első közölte, hogy mélyen sérti a feltételezés.

A vita folytatódott. A sirszálhasogatók egyre durvább sértéseket vágtak egymás fejéhez. A sirszálhasogatók egyre vörösebb fejjel ordibáltak.

Az egyik sértés olyan útszélire sikeredett, hogy a címzett egy pillanatig szóhoz sem jutott a felháborodástólhoz. Aztán – hogy ne maradjon adósa – a legsúlyosabb vádat köpte néhány nyálcsepp kíséretében a másik szeme közé.

„Te... Te sirösszívű!” A második sirszáhasogató elvörösödött, aztán elsápadt, végül egyszerűen felrobbant mérgében.

A sirszálhasogató elégedetten törölte le az arcáról a társa maradványait. Aztán, mert nem tudott mit kezdeni a feles energiáival, más bosszantanivaló után nézett. Egészen pontosan Sir Oswald után, akiből csak annyi látszott, mint minden jó és figyelmes diákból az órák közben: a háta. Hősünk ugyanis annyira megijedt attól, hogy a közelében káromkodni merészeltek, hogy nem törődve a következményekkel, a lovára pattanva elvágtatott.

A sirszálhasogató azon nyomban üvöltözni kezdett. A fák között azonnal egy tucat értetlen kopasz fej jelent meg, és két és egy fél szamárköhögés múlva, azonnal a menekülő sir nyomába eredtek.

Sir Oswald szerencséjére azonban, mivel nem volt lovuk, mint Sir Oswaldnak, kénytelenek voltak bottal ütni a nyomát.

Sir Oswald még sokáig vágtatott, egészen addig míg egy indokolatlanul vidám arc orvul el nem gáncsolta a lovát.

VII

Három Kívánság

Az indokolatlanul vidám arc egy indokolatlanul vidám teshez tartozott, de ez nem derült ki rögtön, mert az illentő olyan közelről bámult Sir Oswald arcába, hogy Sir Oswald semmit sem látott azon kívül.

Az indokolatlanul vidám személy ártatlanul megjegyezte, hogy a lónak is három lába van, mégis megbotlik. Sir Oswald szívesen letorkolta volna, de a személy közbe vágott. Bejelentette, hogy szüksége van Sir Oswaldnak az ő segítségére, úgyhogy kövesse.

Sir Oswaldnak tényleg segítségre volt szüksége, hiszen sirszálhasogatók üldözték, és a lova azonnal elvágtatott, amint fel tudott állni. Láthatólag elege volt Sir Oswaldból.

Sir Oswald megkérdezte a személy nevét, mire az láthatólag tökéletesen ledöbbent. Bolond, bamba barbárként bámult bárgyún Sir Oswald arcába, majd megkérdezte, hogy nem ismeri-e fel. Sir Oswald azt felelte, nem.

A személy teljesen tanácstalan lett. Majd hirtelen eszébe jutott valami, és mosolyogva előkapott egy sminkkészletet, és még kétméternyi pacsmagot kent a képére. Az eredmény olyan lett, mintha egy viaszbábú arcát félig leolvasztották volna, aztán ráengedtek volna egy viaszzabáló szörnyeteget. A személy elégedetten fordult oda Sir Oswaldhoz. Úgy tűnt, most már biztos volt benne, hogy felismerik. De mivel most is csak értetlen fejrázást kapott válaszul, kétségbeesett.

Elkiabálta, hogy ő A JÓTÜNDÉR, és mivel jó hangulatban van teljesíti, három kívánságát. Sir Oswald már kezdte volna sorolni a sérelmeit, de a tündér félbeszakította. Elráncigálta egy mezőre. A mezőn egy hatalmas, szedett-vedett épület állt. Valaki hatalmas betűkkel ráírta, hogy STÚDIÓ.

A jótündér, aki a jelek szerint kedvelte a nagybetűket, belökte Sir Oswaldot a stúdióba, ahol néhány kamera és lámpa állt. A színfalak mögött Sir Oswald észrevett egy féltucat szerencsétlen lényt, akiket a jótündér kitüntetett figyemével.

Volt ott egy bukott activity játékos, néhány csavargó vérszívó és egy féltucat Bach parókájának szálaiból. Mind nyugtalannak tűntek, annak ellenére, hogy valaki vörös festékkel ráírta az arcukra, hogy MOSOLY.

A jótündér idegesen szaladgált össze-vissza, állítgatott a kamerákon, és bekapcsolta a lámpákat. Majd még egy vakolatnyi sminket kent magára, és vigyorogva kiugrott a kamerák elé.

Elindult valami, ami úgy hangzott, mintha fél tucat zenebohóc éppen hangszerek segítségével nyúzná meg egymást a háttérben, és amit a jótündér nagylelkűen intrónak nevezett. Bach parókájának szálainak arca idegesen rándult meg.

A tündért lehangolt konzervtaps fogadta. A házigazda bemutatkozott, majd hadarva elmondta, hogy mint mindig, most is kiválasztott néhány szerencsés lényt akiknek három kívánságát teljesíteni fogja. Kihívta az egyik vérszívót. Bemutatta a nemlétező közrönségnek, mikor az egyik lámpa kialudt, és hangos horkolásba kezdett. A jótündér idegesen vihogva megjegyezte, hogy biztos lámpalázas. A poént igen szorványosszórványos konzervtaps fogadta, és a gépnevetés is egy kissé erőltetett volt.

A műsorvezető gyilkos pillatást vetett a színfalak mögé, majd vicsorogva a szerencsétlen vérszívó felé fordult. Megkérdezte, hogy mi lesz az első kívánsága. A vérszívó találkozni kívánt a példaképével, Drakulával. A jótündér a sajnálkozását fejezte ki, és közölte, hogy Drakulával nem szolgálhat, de talált egy bábut, ami a megszólalásig hasonlít Drakulára. Az elbűvölő bábuval beszélgethet tíz percet, de aztán vissza kell adnia a gazdájának.

Ez így ment tovább. Mikor Sir Oswald a színre került, a konzervtaps már meg sem próbált lelkesnek tűnni, és az egyik lámpa is nyíltan ásítozott.

Sir Oswald kívánsága az volt, hogy kaphasson egy új lovat. A jótündér szomorúan elfintorodott és azt felelte, hogy lova az nincs, de – itt felcsillant a szeme – ha szeretne, tehet egy kört a körhintán. Ló ugyan azon sincs, de nagyon izgalmas!

Sir Oswald elkeseredetten vállat vont, és ki akart menni. A jótündér azonban hosszasan kérlelte, hogy maradjon még. Sir Oswald ellenkezett, mire a jótündér sértetten megrántotta a vállát és közölte vele, hogy akkor menjen a pokolba.

Sir Oswald mivel udvarias sir volt, szót fogadott.

VIII

Hotel Pokol

A pokol nagyon elegáns hely volt. A falakat selyem tapéta fedte, és mind a vörös bársony padlószőnyeg, mind a barokkosan túldíszített-aranyozott csillár arról tanúskodott, hogy ez nem egy egyszerű fogadó. Ez egy hétcsillagos szálloda volt, aminek még a neve is elegáns volt: Hotel Pokol.

A portás a kellő mértékű hajlongással és parádéval fogadta Sir Oswaldot. Ahogy egy előkelő hotel portásához illik, megjelenése makulátlan megjelenése volt. Egyetlen meglepő eleme volt az öltözködésének: a fején lévő kalapot sajnos kétoldalt átszúrta a hatalmas szarva.

Sir Oswald minden erejét megfeszítve nem kezdett el sikoltozni. Lassan rájött, hogy kinek szállítja le a kalapokat a kalapvadász. Kérésére a portás megígérte, hogy körbevezeti a hotelben.

Útközben a portás büszkén közölte, hogy náluk a vendég a legfontosabb, első osztályú kínzásaik vannak kicsiknek és nagyoknak egyaránt, mivel ez egy családbarát hely. Elmentek a gőzfürdő mellett, odabent néhány vendég épp égő olajban áztatta magát. Elégedett sikolyaik is a szálló nagyszerűségét hirdették.

Elértek egy különösen elegáns helyre. Sir Oswald észrevett egy tömör arany ajtót, és megkérdezte a portást, hogy ki lakik odabent. A hotel nagylelkű alkalmazottja azt felelte, hogy ott van a vezetőség. Sir Oswald nem törődve a portás rémült tiltakozásával, bekopogott.

Valaki odabent „szabad”-szabad”-ot rikácsolt. Sir Oswald benyitott, és szembe találkozott az ördöggel.

Az ördög éppen hímezett, de amikor meglátta, hogy ki érkezett látogatóba, rögtön a mellette álló asztalkára helyezte a munkáját, és idegesen lesimította a szoknyája ráncait. Sir Oswald udvariasan köszönt, és kifejezte a hódolatát az ördög iránt. Az ördög elbűvölve gurgulázott, és kézcsókra nyújtotta a kezét.

Sir Oswald nehezen állta meg, hogy ne szaladjon világgá, mikor az ördög fején, kétoldalt kilyukasztva meglátta az elrabolt kalapot. Az ördög észrevette, hogy mit néz, és elkezdte magyarázni, hogy az ördögök szenvedélyesen szeretik a kalapokat, de mivel a fejükön vannak bizonyos kinövések, kénytelenek mindig újabb és újabb kalapokat rendelni egy úriembertől. Ez a legújabb szerzeménye, jelentette ki a szálloda vezetője. Elbűvölő nemdebár?

Sir Oswald biztosította róla, hogy neki is nagyon tetszik a fejfedő, majd megkérdezte, hogy házas-e. Ezt azért tettekérdezte, mert észrevett egy gyűrűt az ördög ujján, és kíváncsi volt, hogy ki az az őrült, aki ezt a förtelmes perszónát elvette feleségül.

Az ördög elkomorodott. Azt mondta, hogy a férje a hátsó szobában van, de oda ne menjen, mert az az egyetlen nem gyerekbarát hely az egész szállóban. De mivel Sir Oswald ragaszkodott hozzá, rikácsolva odament a hátsó szoba ajtajához, feltépte, és beüvöltött. Sir Oswald nem hallotta pontosan mit, mert éppen megsüketült, de valami olyasmi volt, hogy az ördög felszólította az „APJUK”-at, hogy szedje össze magát, továbbá részletes leírást adott a megszólított teljes családjáról, beleértve a nénikéjét is, aki elvileg nem a legszűziesebb foglalkozást űzte.

Odabentről rémült horkantás, és az előbbiekhez hasonló stílusban megfogalmazott jókivánságokjókívánságok hallatszottak. Aztán kis idő múlva falrengető horkolást lehetett hallani. Sir Oswald félve lépte át a küszöböt. Az ízlésesen berendezett szoba közepén egy gyönyörűen elkészített árok ment keresztül, amit a jelek szerint azért alakítottak ki, hogy a helyiség lakója békésen aludhassa borgőzös álmát.

Sir Oswald óvatosan megszólította az illetőt, mire az ijedt üvöltéssel ugrott ki az árokból. Csak ekkor derült ki, hogy az ördög férje valójában egy angyal.

Mikor sikerült az angyalt egy vödör víz segítségével úgy-ahogy kijózanítani, Sir Oswald végre választ kaphatott a kérdéseire. Kiderült, hogy az angyalt valójában Lucifernek hívták, de kidobták a mennyből, mert rákapott az italra. Lucifernek sikerült a gazdag ördögöt elcsábítania, így résztulajdonosa lett a Hotel Pokolnak.

De a házasság nem működött. Lucifer újra inni kezdett, és az ördög is kiábrándult belőle. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor Lucifer kölcsön kért egy csipeszt az ördögtől, és nem adta vissza.

Sir Oswald megkérdezte, hogy akkor miért nem adja most vissza. Az angyal azt felelte, hogy elvesztette. Sir Oswald azt felelte dehogyis, hiszen ott van mellette. Lucifer erre csak halkan motyogott valami olyasmit, hogy már egészen megkedvelte a csipeszt, ezért nem tud megválni tőle.

Sir Oswald feladta, hogy házasságügyi tanácsadó legyen, és inkább a kalapvadászra terelte a szót. Kiderült, hogy a kalapvadász rendszeresen hozta az ördögnek a kalapokat. Legutóbb csak egy kalapot hozott, és elég izgatott volt.

Lucifer megmutatta, hogy melyik irányba ment a kalapvadász. Sir Oswald megköszönte az útbaigazítást, és gyorsan meglépett a Hotel Pokolból.

IX

Kalapvadász – még egyszer utoljára

A kalapvadász gyorsan haladt. Reménykedett benne, hogy Sir Oswald most már végre lemaradt, de ebben nem volt biztos. Nem hitte, hogy van olyan sir, akinek van mersze belépni a sirszálhasogatók területére. Az nagyon meleg helyzet volt. Sir Oswald két fingásnyira lovagolt el a kalapvadásztól a sirszálhasogatók erdejében! A kalapvadász áldotta szerencséjét, hogy az ipszeipse nem vette észre. Egy haszna legalább volt annak a kalandnak: most már észre fogja venni, amikor Sir Oswald közeledni fog. Ugyanis látta, hogy a sir egy low budget lóval közlekedik. Így hát ha meghallja a páratlan lüktetésű patadobogást akkor, már csak el kell menekülnie a másik irányban.

Ráadásul a Hotel Pokolban már leadta a kalapot, úgyhogy, hacsak nincs valaki a holtelben, aki ellene vallana, nem kerülhet börtönbe! De azért jobb lenne elkerülni Sir Oswaldot.

Kellemes, dombos-völgyes tájon sétált. Néhol ugyan feltűnt egy fásult délibáb-játékos, de senki veszélyes nem volt a környéken. De Eekkor azonban meghallotta a lódobogást!

Azonnal felismerte a páratlan lüktetést. Az egyetlen dolog, ami meglepte, az az volt, hogy a paták robaja nem a háta mögül hallatszott. Sir Oswald előröl közeledett! A kalapvadász hatalmas ugrásokkal menekült visszafele. Olyan sebesen haladt, hogy észre sem vette a magas alakot az orra előtt.

Sir Oswald meghökkenten konstantáltakonstatálta a tényt, hogy a szájába repült a sült galamb. Azaz, hogy a kalapvadász. Egyensúlyukat veszítve gurultak le a dombról. A kalapvadász csodálkozva nézte üldözőjét. Aztán hátra nézett, ahol a domb tetején feltűnt a neonrózsaszzsín ember, akinek fellázadtak a lábujjai, a három lábú ló hátán.

A személy sugárzó arccal, de némileg hökkenten nézett a kalapvadászra, majd boldogan Sir Oswaldhoz fordult. Elmesélte, hogy találkozott ezzel a low budget lóval, és az volt olyan kedves, hogy és a hátára vette. Így már képes helyváltozatásrahelyváltoztatásra! A történetet egy piramis szakította félbe. Ahol korábban a kalapvadász állt, most a „Sir Oswald Emlékpiramis” emelkedett. Az űriember dolgát elvégezvén elégedetten repült el a csészealjon.