Tabu



Sex Education

Elpirultál? Zavarba jöttél a címet olvasva? De miért?

A következőkben egy TABUK nélküli világba szeretnélek elkalauzolni egy Netflixes sorozat segítségével. És NEM, ez a sorozat a címe ellenére NEM 18 pluszos!

A Sex Education a Netflix saját gyártású sorozata (a közeljövőben várható a 3. évad). Gyönyörű környezetben játszódik a történet, csupa érdekes és elvont karakterrel. A körülbelül 45 perces részek főszereplői pont annyi idősek, mint mi, akik az Illyésben tanulunk. Számomra ezért is nagyon érdekes ez a mű!

Rengeteg megbotránkozó kritikát olvashatunk a különböző platformokon, melyek a sorozatot felelősségre vonják a nem szokványos témakörök feszegetése és annak megjelenítése, illetve a célközönsége miatt.

Többek között az ilyesfajta visszajelzések miatt éreztem úgy, hogy szeretném nem csak elmondani a véleményemet, hanem egyben ajánlani is ezt a sorozatot.

Miért?

Amikor először megnéztem egy epizódot, teljesen magával ragadott. Végre egy sorozat, amiben nincsenek TABUK, ami mer beszélni a korosztályomat érintő elfojtott, de annál fontosabb kérdésekről.

A sorozat beszél a nemi illetve a bőrszín szerinti hovatartozásról, vallásról, stresszről, abortuszról, gyereknevelésről, iskolai oktatásról, gyerekek közti rivalizálásról, az eltérő vélemények kezeléséről, a (túl)szigorú elvek okozta problémákról, drogról, tanulásról, betegségről, szerelemről, menstruációról, ökotudatosságról, pénzügyi helyzetről és persze a szexről.

17 éves fejjel elmondhatom, hogy számomra tudott újat mondani a sorozat, és a komment részlegeket olvasva kiderül, hogy nálam idősebb, sőt jóval idősebb nézők is akadtak újdonságokra. Itt nem feltétlen csak a szex és hasonló témákra kell gondolni!

A sorozat nem ismeretterjesztő film. Szórakoztatásra készült és e célt sikerült is elérniük. A témák, amiket humorosan jár körül, nagyon is komolyak, mindenkit foglalkoztatnak. A viccelődés és a nagyon erős túlzások segítik a kínosabb témák megjelenítését. Szórakoztat, de arra provokál közben, hogy állást foglaljunk akár a bemutatott példa mellett, akár ellene. Lehetőséget teremt a további gondolkodásra, beszélgetésre. Nem szájbarágósan fejti ki a kérdésköröket, és nem is feltétlen a követendőt mutatja, de gondoskodik róla, hogy legyen egyfajta benyomásunk, formáljunk véleményt. Korosztályunk számára talán pont ez a legfontosabb. Talán sokan épp pont azért választottuk az Illyést, mert az ismeretek megszerzésén túl saját véleményünk kialakítását is elvárják tőlünk.

A tabutémák összesűrítése és a szex köré csoportosítása durvának és töménynek tűnhet, de ha jobban belegondolunk, ezek mind az emberi élet mozgatórugói, velejárói. Amikor néztem a sorozatot, elgondolkodtam, hogy melyek azok a témák, amik az én életemben jelen vannak, érintenek. Arra a megállapításra jutottam, hogy mind! Akkor hogy lehet az, hogy vannak, akik a komment részlegben azt mondják, hogy ezekről nem szabad ilyes formában beszélni?

De akkor hogyan lehet, és hol lehet?

Otthon? Habár a szülőknek egyértelmű felelősségük lenne ezekről beszélgetni, a legtöbb családban kerülik a kényesebb témákat. A téma felvetéséhez a megfelelő alkalmat is nehéz megtalálni.

Az iskolában is sokszor tabuk ezek a témák. (Ha ezt olvasod, akkor itt nem.)

Otthon tabu, az iskolákban tabu … akkor már csak az internet maradt.

De ha az igényes, humoros tartalmakat, amik nem csak, hogy szórakoztatóak, hanem érdemi mondanivalóval is bírnak, eltöröljük, és azt mondjuk rá, hogy túl sok, nem szabad - akkor mi is marad?

Tény, hogy a sorozat provokatív. Célja, hogy felvessen témákat, ütköztesse az érveket és gondolkodásra, beszélgetésre sarkalljon. A sorozat nem mondja meg a tutit, ezt te fogod kitalálni, miközben jól szórakozol.

Így hát én arra buzdítok minden egyes olvasót, hogy nézze meg a filmet, ne legyenek TABUK! Merjünk kérdezni és beszélgetni!