FatCatArt

Puha, mézszínű szőrök, átható tekintet, lusta kecsesség. Zarathustra, az internet macskája nem mindennapi állat, ugyanis ő ült már Mona Lisa kezében, táncolt múzsákkal Rubens festményén, evett rákot egy puccos vacsorán, és boldogan úszkált Van Gogh csillagos egén. Volt szerencsém Svetlana Petrovával beszélgetni, aki kövér macskáját szerkeszti a legkülönfélébb alkotások színtereibe. Ez a FatCatArt, a dagi macskák hatalomátvétele a művészetben.

V.K.: A FatCatArt egyre inkább birtokba veszi az internetet. Mi ez az egész, miről szól? Ki van a projekt mögött?

S.P.: Svetlana Petrova a nevem, én vagyok az alkotó a színfalak mögött. A FatCatArt számomra egy nagyon személyes projekt. Zarathustra, a Macska, aki az alkotásokon is szerepel, édesanyám macskája volt – én fogadtam örökbe, miután ő 2008-ban eltávozott közülünk. Így Zarathustra számomra édesanyám élő emléke volt (és lesz).

V.K.: Szóval Zarathustra volt az, aki segítette Önnek feldolgozni a tragédiát?

S.P.: Zarathustra mentett meg attól, hogy mélyre süllyedjek a fájdalomban. Olyannyira magam alatt voltam, hogy egészen 2 éven keresztül nem tudtam semmi kreatívat alkotni. Egyszer egy bolondos divatbemutatót rendeztem, amin egy macskakosztüm is felvillant. Erre egy barátom azt mondta nekem: „annyira jól megcsináltad Marcot (a másik macskám), miért nem készítesz Zarathustrával is valamit? Olyan vicces!” És tényleg az volt: jó kövér, mivel édesanyám hihetetlenül elkényeztette. Egyébként az ő szavait olvashatjátok az oldalon: „a legjobb cica a világon”.

V.K.: És Zarathustra tényleg elindult.

S.P.: Azt gondoltam, miért ne, legalább elszórakoztat engem is, és elkezdtem gondolkodni, mit is kezdjek vele. Természetesen értelmetlen lett volna szárnyakat pakolni rá, mivel evidens, hogy ilyen fizikai formában képtelen felemelkedni a földről. Aztán eszembe jutott, hogy készíthetnék egy fotósorozatot ételekkel, olyan holland csendéletfestmény stílusban. Hogy elképzeljem a végső kinézetét a dolgoknak, a macskát a Photoshop segítségével pár képre szerkesztettem (a Photoshopot egyébként már az eseményeimen megjelenő szettek vázolásához használtam). És nem tudom, miért, de aztán folytattam a szerkesztést Rembrandt Danaë festményével. Majd további 4 klasszikus festményt készítettem így, amiket aztán elküldtem a barátaimnak (voltak közöttük művészek és galériatulajdonosok is), csak mert kíváncsi voltam a reakciójukra. Azelőtt még sosem láttam ilyen komoly hölgyeket sírva röhögni.

V.K.: A macskán kívül volt valami más inspirációja is?

S.P.: Az internet. Filozófia szakon végeztem, és habár elhagytam a pályát, hogy a művészettel foglalkozzam, még mindig érdeklődöm iránta. Elvarázsol az online információterjedés, mindig is kíváncsi voltam az internetkultúrára.

Arról álmodtam, hogy egy kísérletbe fogok: olyan internetmémet készítek, ami szép és szellemes – ennek a mozgalomnak információt kell hordoznia; késztetést, hogy többet tudjunk meg. Ennek a „vírusnak” a tudásvágy szabadságát kell hirdetnie, nem pedig a szimpla ismétlődését annak, amit már megcsináltak. A macskás festmények tökéletesen képviselik ezt az eszmét. Arra szeretném ösztönözni az embereket, akik találkoznak a macskás alkotásokkal, hogy keressenek rá az eredetire. Persze nem mindegyikük fogja megtenni, de ha már valakinek a tudása gyarapszik ettől, megérte a játék.

V.K.: Hogyan került Zarathustra az internetre?

S.P.: 2011 februárjában elindítottam a FatCatArt.com honlapot. Aztán elkezdtem feltölteni képeket, de úgy hagytam az oldalt, ahogy van. Szerettem volna látni, hogy a képeim természetes úton, bármilyen további munka befektetése nélkül elkezdenek-e terjedni. Még a többi online fiókommal sem kötöttem össze (a Facebook és az Instagram is csak 2014-ben készült el, de sok időbe telt, míg hozzászoktam a használatukhoz. Kicsit félénk voltam…). Aztán elhagytam a blogot egy időre, mert más projektek kötöttek le. Késő ősszel, a Multivision animációs filmfesztivál záróeseményén az egyik film rendezője megkérdezte, miért van a portfoliómban az a macskás kép. „Mert én készítettem” – volt a válaszom. Aztán tovább kérdezett, hogy miért nem néztem rá az internetre. Hiszen tele volt az egész a macskáimmal!

Döbbentem fedeztem fel, mi történt az interneten: Zarathustra virított mindenhol! Sosem erőltettem a terjedését, teljesen természetesen jött minden. Talán csak az történt, hogy olyan jó képeket készítettem, amiket az emberek szerettek megosztani.

Ezekben az időkben ötlete sem volt senkinek arról, vajon honnan származhatnak ezek az alkotások. Volt olyan is, aki gondolta, Banksy festette őket…

Írtam a festményeket publikáló fontosabb oldalaknak, hogy tüntessék fel az oldalam elérhetőségét és a nevem. Megtették. Aztán jöttek az újságírók is, interjúkat kértek tőlem.

Ezek az események egy újabb terjedési hullámot indítottak, aminek az eredményei offline kiállítások lettek az Egyesült Királyságban, Oroszországban, Szingapúrban és publikáció a Penguin Random House-nál, ami egyébként az egyik legnagyobb könyvkiadó.

V.K.: Érezte úgy valamikor, hogy abba akarja hagyni ezt a projektet?

S.P.: Én egy kitartó embernek tartom magam, ráadásul úgy érzem, várnak még rám megvalósítandó ötletek. Zarathustra egy komoly cica, ez pedig egy komoly szál – minden alkotás nagyfelbontású és nagyméretű, mint az eredeti festmények – a projekt célja pedig, hogy ezek az alkotások néhány napra, évekre vagy akár évszázadokra kiállítási terekbe kerüljenek, akárcsak az eredeti képek. Mi csak várunk, vajon melyik múzeum lesz annyira bátor, hogy befogadjon egy internetes macskát. Graffitik már vannak, most elérkezett a LOLcicák ideje.

Mindenkinek megvan a joga a művészethez és az önkifejezéshez, még a cicáknak is – imígyen szólott Zarathustra, a Macska. A művészeti intézmények és a kurátorok néha sznobként viselkednek, és hajlamosak nem művészinek tekinteni a számukra szokatlan dolgokat. A macskák csak macskák, ez nem művészet, hacsak nem konvencionális művészek kezei alatt készültek. De Zarathustra azt mondja: „minden macskának megvan a joga a művészethez”.

Az állati jogok szerepe a művészetben egy komoly téma, amiben sok lehetőség rejlik. Még mindig sikertelenek a próbálkozásaim, hogy bejussak egy komoly múzeumba a munkáimmal. A kortárs művészet mostanában nagyon merev és arrogáns struktúrájú, és egy csomó babonával terhelt. És ezen a struktúrán áttörni: na az egy nagyon kemény feladat…

V.K.: Ön szerint Zarathustra ennek ellenére sikeres?

S.P.: Végül is, megalkottam a szellemes mémet, amiről eddig csak álmodtam. Ráadásul tanultam is belőle, például a régi művészek stílusát, technikáját kellett elemeznem, hogy a „macskásított” képeimet úgy keltsem életre, mintha azok a nagy művészek ecsetvonásai lennének. A kísérletem sikeres lett Zarathustrának köszönhetően. Még egy komoly tanulmány is készült a FatCatArt-ról: Agathe Lichtensztejn, a University Paris VII doktorandusza „FatCatArt, the art of meme” címmel írt, ahol összehasonlította a projektet Marcel Duchamp L.H.O.O.Q.-jával.

A legnagyobb dicséret számomra az, amikor azt mondják, jobbá tettem a festményt. Például Mona Lisa rengeteg pozitív visszajelzést kapott, nagyon szerették az emberek Zarathustrával. Úgy érzik, a látvány sokkal értelmezhetőbbé, élőbbé válik számukra. a macskával pózoló lány a teraszon valami parádés arcot akar vágni a kamerának, míg az állat legszívesebben meglógna a festményről. A titokzatos 16. századi nő egy modern városi lánnyá változott, egy szelfifüggő cicás csajszivá, és máris egy abszolút más portrét kaptunk. Zarathustra, a Macska pedig felfedett egy titkos a híres Mona Lisa mosolyáról, ami a művészettörténet egyik leghíresebb rejtélye!

Mindez szerintem nem is olyan rossz…

V.K.: Hogyan írná le Zarathustra karakterét, mit képvisel?

S.P.: Zarathustra egy nagyon érzékeny és finom cica, olykor bújik és kommunikál velem, máskor meg csak fekszik és dorombol. Szereti a figyelmet. azt viszont nem, mikor telefonon beszélek a társaságában, ilyenkor féltékennyé válik. Mikor pedig órákon keresztül a gépnél dolgozom, hozzám settenkedik, és figyelemért esedezik, mintha azt mondaná: „több figyelmet kapok tőled a gépeden, mint a valóságban!” Egyébként igazi színész- és modelltehetség, rögtön kiszúrja a fotóst, akinek általában el is kezd hízelegni. Lenyűgöző, hogy felismeri!

Van egy speciális helye a lakásban, egy szőnyeges pódium, ami akár színpad is lehetne. Mikor Zarathustra pózolni kíván, jelzi, hogy oda kéne mennem, majd elhelyezkedik a szőnyegén, és vicces pózokba vágja magát. Mindezt halálosan komoly arccal. Gazdag mimikakészlettel rendelkezik, nagyon sok arcot képes utánozni.

Szóval halálosan komolyan gondolom, amikor azt mondom, ő a társszerzőm. Nem csak képeket készítettünk, hanem könyvet is írtunk közösen (FatCatArt: Famous Masterpieces Improved by a Ginger Cat with Attitude – a szerk.) A könyv borítóján mindketten szerzőként vagyunk feltüntetve – Svetlana Petrova és Zarathustra, a Macska. Azt hiszem, ő az első cica, aki könyvet írt.

V.K.: Mit gondol a mostani fiatal generációról? Megvan bennük a potenciál, hogy ilyen és ehhez hasonló „nem mindennapi” ötleteket valósítsanak meg?

S.P.: Úgy tartom, hogy minden új generáció képes „elég őrültnek” lenni ahhoz, hogy új ötletekkel rukkoljon elő. Mostanában pedig nagyon sok lehetőség kínálkozik a technológia által, akár új technika elsajátításáról, vagy régi mesterektől való tanulásról van szó. A lehetőség tehát adott, hogy fantasztikus dolgok jöjjenek létre.

V.K.: Mik a jövőbeli tervei a FatCatArt-tal kapcsolatban?

S.P.: Rajta vagyok azon, hogy többféle festményt készítsek és még több videót csináljak. Ami a videókat illeti, épp autodidakta módon tanulok szerkesztést, legalább a mostani kis kurzusomat szeretném teljesíteni (ami nagyjából úgy hangzik, hogy „After Effects kezdőknek”). Ezen kívül a 3D animáció rejtelmeit is szeretném elsajátítani.

Tervezem, hogy olajfestményeket készítek a régi mesterek technikáit segítségül hívva. Mona Lisát már elkészítettem, nagyon érdekes volt, Leonardo palettáiról szóló kutatásokat böngésztem végig, és ősi színezőanyagokat használtam. A jövőben még több ilyen kísérletre rá akarom szánni magam.

V.K.: Mi a legfőbb tanácsa azoknak, akik a FatCatArt-hoz hasonló, nem mindennapi vállalkozást indítanának?

S.P.: Légy bátor, és vágj bele!