A sárkányölő

A férfi észtveszejtő fejfájásra ébredt. Mintha milliónyi apró tüske szurkálná belülről a tudatát. Óvatosan felült, és lassan körbenézett. Az gyertyafénnyel bevilágított szoba apró volt, barátságos, és teljességgel ismeretlen. Hirtelen kinyílt az ajtó, és egy alacsony, sötétbőrű lány nézett be rajta.

– Oh, hát felébredtél végre! – mondta egy barátságos mosollyal az arcán.

– Ki vagy te? És mit keresek én itt? – kérdezte a férfi némi gyanakvással a hangjában.

– Alina vagyok. Tegnap este találtam rád ájultan, egy árokban fekve. Hálás lehetsz, hogy megesett rajtad a szívem, és elhoztalak ide. Az egész napot átaludtad. Már kezdtem azt hinni, sosem kelsz fel többé. Pedig jobb, ha tudod, nem ingyen segítettem – felelte a lány.

A férfi összeráncolta a homlokát. Nem emlékezett semmilyen árokra. Bár, ha jobban belegondolt, nem emlékezett semmire sem. Mintha minden emléke egyszerűen kitörlődött volna. A lány neve viszont ismerősen hangzott. A férfi egészen biztosra vette, hogy hallotta már. De minél inkább próbálta eltűnt emlékezetét visszavarázsolni, annál jobban fájt a feje. Feladta az erőfeszítést, megpróbált inkább a jelenre koncentrálni.

– Értem – felelte hát bizonytalanul. -És mit tehetek érted? Mi tehetek a „megmentőmért”?

– Csak egy apró kérés lenne. Tényleg nem nagy ügy. Csupán egy sárkányt kéne elintézned-mondta a lány.

– Egy…egy sárkányt?! – A férfi nem hitt a fülének. Ez egyszerűen nem lehetett igaz. A sárkányok hatalmasak, erősek, és egyszerűen legyőzhetetlenek. Hogy gondolhatta ez a lány, hogy ő, egy senki, akit az árokból kellett összekaparni, le tudna győzni egyet?

– Most miért vagy így meglepődve? – kérdezte Alina. – Hiszen te egy sárkányölő vagy! Ne is próbáld tagadni, láttam, olyan fekete kardod van, mint a Sárkányölő rend lovagjainak. A ti dolgotok, hogy elpusztítsátok azokat a rémes szörnyetegeket. És, ha hiszed, ha nem, az én apró, szertett kis falumat pont egy ilyen bestia fenyegeti. Úgyhogy jobb, ha összeszeded magad, és teszed a dolgodat, különben hamarosan mind meghalunk!

A férfi nyugtalanul gondolkodott a hallottakon. Végül is, nem volt lehetetlen, hogy valaha ő Sárkányölő lovag volt, de akkor is, így, hogy nem emlékezett semmire, nehezére esett elfogadni a gondolatot, hogy meg kéne küzdenie egy hús és vér szörnyeteggel. A biztos halál azonban még kevésbé tetszett a férfinak. Lenézett izmos testére. Ki tudja, talán van esélye a győzelemre. Lassan feltápászkodott az ágyról, és csak ennyit mondott: – Mutasd az utat!

A lány arca felderült, és egy fekete pengéjű katanával a kezében kiindult a szobából. Alina egy furcsa mezőre vezette a férfit. A föld vörös volt, és fekete pengéjű kardok álltak ki belőle. A férfi lassan körbenézett, de akárhogy kereste, nem találta a legyőzendő bestiát.

– Hol van hát az a sárkány? – kérdezte zavartan a lányt. Alina gúnyos mosolyra húzta a száját.

– Itt. Pont előttem-és ezzel a férfi mellkasába döfte a katanát.