Török Tanár úr

Jöjjön az Illyés Lapok első, történelmi számának első, történelmi tanárportréja! Ki más is lehetne ennek az alanya, mint iskolánk ikonikus, történelmi személyisége: Török László tanár úr.

Melyik volt az a tantárgy, amit a Tanár Úr a legkevésbé szeretett az iskolában?

A reáliákkal kissé hadilábon álltam, a matematika és a fizika voltak a legnehezebb tárgyaim. Ugyan jó tanáraim voltak, én viszont nem voltam jó (maximum közepes), de túlélésből jelest érdemeltem volna. A testnevelés órákat szerettem, amikor focizni lehetett, de rettegtem, amikor a téli hónapokban csak szertorna volt. Gyűrű, talaj, ugrás, korlát… Bár ezt akkor nem szerettem, ma mégis művelem, csak most nem szertornának hívom, hanem sertornának…

Van/Volt-e a Tanár Úrnak példaképe, s ha igen, akkor miért néz/nézett fel rá?

A szüleim. Minden, a mások számára is hasznos, tisztességes létezéshez szükséges gyakorlati és erkölcsi útravalót tőlük kaptam és tanultam. Rajtuk kívül megemlíteném még egykori egyetemi tanáromat, Bollók János klasszika-filológust. (2001-ben halt meg 57 évesen.) Azóta is gyakran eszembe jut Latinovits Zoltánt idéző intellektusa és tekintete. Neki köszönhettem, hogy felvettek az egyetemre, a latin szakra, noha ehhez nem volt meg a megfelelő tudásom. Óráin a politikáról többet tudtam meg, mint a történelem szakon, még az egyetemi focicsapatunkba (FC Cicero) is beállt.

Kik a Tanár Úr kedvenc írói?

Jó páran tudják az iskolában (bár ez is egy fölösleges tudás), hogy már 34 éve Janus Pannonius műveivel töltöm az időmet, tehát ilyen értelemben mindenki kedvencem, aki Janus Pannoniushoz kapcsolható. Bár néha már őt is unom, mert egyfajta Sziszüphosszá változtam miatta. Gyakran kapok tudományos feladatokat (kritikai kiadás, recenziók, tanulmányok), emiatt a klasszikus és a reneszánsz latin (és görög) nyelvű irodalmat oda-vissza kellene ismernem. Tehát ha most felsorolnám azokat a szerzőket, akiket egykor lelkesen olvastam (Boris Vian, Bohumil Hrabal, Afred Jarry, Eugene Ionesco, Hajnóczy Péter, Csoóri Sándor…), nem mondanék teljesen igazat. A mai irodalomba ‒ részben az időhiány miatt is ‒már kevésbé tudok bepillantani,mert kényszeresen mindig visszatérek a római költőkhöz,írókhoz.Az elmúlt évtizedekben rongyosra olvastam Martialist, Ovidiust, Vergiliust és Horatiust,de őket még nem untam meg…

És a kedvenc filmjei?

A magyar filmek közül Az ötödik pecsét és a Szindbád is a kedvenceim közé tartoznak. Ezeket sokadszor is megnézem. A külföldi filmek közül Ingmar Bergman (A hetedik pecsét, Fanni és Alexander) és Jirí Menzel (Szigorúan ellenőrzött vonatok, Sörgyári capriccio) filmjeit szeretem.

Ki a Tanár Úr kedvenc sportolója, illetve melyik sportcsapatnak szurkol?

Bár futballrajongó vagyok, de csak azért sem Cristiano Ronaldót fogom megnevezni, ahogy ezt néhányan gondolnák, hanem Roger Federert. Ha lennének reinkarnációs lehetőségeim, akkor Roger Federerként szeretnék létezni, aki egyszerre elegáns, és könnyedén laza művésze a tenisznek. Ő az a sportoló, aki sportemberként és emberként is szinte tökéletes. Olyankor szoktam „rá haragudni”, illetve szomorkodom is miatta, amikor azt látom, hogy mégsem tökéletes. Olykor előtörnek belőle is az olyan emberi vonások, hogy néhány sikertelen megoldás után elkedvetlenedik, és ilyenkor szinte eleve feladja a meccset. A csapatokat illetően korábban Realista voltam, de mostanában már nem hiszek abban, hogy képesek lesznek újra a régi színvonalon játszani. Talán ez a legfontosabb különbség a 37 éves Federer és a jelenlegi Real Madrid között.

Melyik az az elem a Tanár Úr bakancslistáján, amit egyszer mindenképpen meg akar valósítani, át akar élni?

Nagy távlati terveim már nincsenek. Bár szeretnék még eljutni néhány hangulatos, régi városba, mégis valószínűbbnek tartom (talán a lustaságom miatt is), hogy ez ezután sem fog megvalósulni. Ha vannak titkos, ki nem mondott kívánságaim, akkor azok a családomhoz kapcsolódnak. Szeretném még az unokámat, helyesebben az unokáimat látni, szeretnék a nyugdíjazásom évéig (2027 –Ez messzebb van, mint Cristiano Ronaldo a Messinai-szorostól!)egészségben, ép elmével eljutni. Nemcsak azt várom, hogy ez (végre) bekövetkezzen, hanem azt is, hogy azután kapjak még elegendő időt (a Teremtőtől) a meg nem írt cikkekre, fordításokra etc.

Ha választania lehetne, melyik történelmi korszakban élne a Tanár Úr legszívesebben?

A szomorú igazság az, hogy azzal a kevéske életrecepttel és praktikus túlélési ismerettel, ami rám rakódott az elmúlt évtizedek során,(szerintem) csak ebben a korszakban létezhetek, bár itt se úgy, ahogy kellene. Nem hiszem, hogy bármelyik korábbi korszakban a mai képességeimmel másként (jobban) tudtam volna érvényesülni. Nyilvánvaló, hogy a történelem ismert szereplői közé sohase tartoztam volna, tehát nem lettem volna hasznos politikus, bátor katona, jeles tudós vagy művész. Ha mégis választanom lehetne, akkor egy középkori bencés kolostorban éltem volna Toshibarátként. Míg a többi barát (frater) éveken át küszködött volna a kódexmásolással, én csak a fénymásoló gombjait nyomogattam volna…

Mivel tölti a Tanár Úr legszívesebben a szabadidejét?

Sport minden mennyiségben, de sajnos már csak passzívan. Tehát tenisz, atlétika, foci és még sok más vizuális formában.

És mivel foglalkozna a Tanár Úr legszívesebben, ha nem a tanári pálya mellett döntött volna?

A tanári hivatás melletti döntésem nem egy kezdettől fogva elhatározott döntés volt, mert amikor az egyetemet elvégeztem (1986), bár történelem-latin szakos tanári diplomát kaptam, nem tanárként kezdtem„dolgozni”. Az MTA tudományos ösztöndíjasaként Janus Pannonius költészetét vizsgálhattam. 1989 augusztusának végén ez az ösztöndíjas időszak véget ért, és én nem lettem tudományos kutató. Hiányoztak az alapok. A latin nyelvet mindössze négy évig (csak heti két órában!) tanultam a gimnáziumban, így az egyetemen óriási harcot vívtam a latin szerzőkkel és a saját hiányosságaimmal. A tudományos pályára tehát alkalmatlan voltam. 1989 nyarán a kandidátusi értekezésemet, azaz a Janus-művekhez írt kommentárjaimat (Erika írógépes kézirati formában ma is őrzöm őket) nem nyújtottam be a Tudományos Minősítő Bizottsághoz,így a tudományos „karrierem” 3 év után (látszólag végleg) véget ért. Az Illyésbe csak ekkor kerültem be, s azóta is tart ez a kétlaki állapot („Lehettem volna kutató, / nem ily schwarz filctoll koptató / hasas /pasas.”) Persze, ha ma csak a Janus-filológia és a humanista irodalom kutatása lenne az egyedüli munkám, akkor sem mondanám azt, hogy ez a legkedveltebb elfoglaltságom.

Melyik volt a legemlékezetesebb pillanat a Tanár Úr illyéses pályafutása során?

Az egyik tanítási napon (még 1992-ben) kapkodva érkeztem be az iskolába, és aznap reggel (véletlenül) felemás cipőt vettem fel, de ezt nem vettem észre. A szakközepes lányosztály a töri órán szokatlanul hangos derültséggel kísérte a szavaimat, és én ezt nem tudtam mire vélni. Aztán egyikük jelentkezett („Na, mondom, úgy látszik, mégis figyelnek rám!”),és megkérdezte:„A tanár úr direkt jött felemás cipőben?” A cipőimre néztem, és onnantól kezdve az asztal fedezékébe húztam a barna,illetve a fekete cipős lábamat, majd az óra vége előtt öt perccel reszkető hangon rebegtem: „Teljes diszkréciót kérek, én most cipőt cserélek, / Ti pedig csendben maradtok, és mindent titokban tartotok.” Átviharzottam az aulán, hazafutottam, és átcseréltem a cipőmet. Nekik ugyanis gyáván azt lódítottam, hogy reggel a tanáriban, amikor az utcai cipőmet lecseréltem, akkor történt ez a malőr. Valójában általános iskolás korom óta nem volt benti cipőm. Jóval később ‒talán 2005-ben ‒ belépve a 7. a osztályba a következő gyenge szóviccel köszöntöttem az aprókákat: „Isten éltesse a 7.a osztályt!” Megkérdezték, hogy miért. „Ma május harmadika van, Irma napja, és itt mindenki ír ma…dolgozatot.” Sokan komolyan vették az idétlen ijesztgetést, pedig csak tesztelni akartam ezt a (szokásosan) humortalan poént.