Felnőni, most!

Sebedet mindig elvakarod.

S, mint alvadt vérdarabok

hullanak eléd a szavak,

Elfognak és megkötnek:

Légy fegyelmezett!

De te, fa tövén a bolondgomba;

Kék, piros, sárga összeként

képeket látsz álmaidban.

Úgy érzed, de itt nem ez a rend.

Miért nem éjszaka álmodsz?

Felnézek, földtől eloldja az eget a hajnal,

s az ezüstös fejsze kipörög a napvilágra-

Köttető, oldoztató, nevettető, zokogtató:

Halom fa hever egymáson, ez a világ.

Ülni, állni, ölni, halni, mindegyik determinált...

Ki is hinné el, hogy látszanak

kilógó nyelvükön az ígért utak;

hogy a minden siklik ki

föltépett ereinken, hullik,

mint alvadt vérdarab eléd,

te választató, te élet?!

Mégis, kristály szeretne lenni a patkány,

Igazán, csak itt mosolyoghat, itt sírhat.

Zord bűnös vagyok, azt hiszem, én is,

de jól érzem magam.

Csak az zavar e semmiben,

mért nincs bűnöm, ha van.

Mayer Csenge